Ha nem nézted a Trónok harcát, katt ki innen, úgyse értesz egy szót se. You fucking snob. 😊 Na jó, csak viccelek. Elmondom hát: ez egy zene címe a hatodik évadból, amikor a plotban a Sept of Baelor-t, az ősi, szent, fenséges katedrálist az őrült királyné felrobbantatja, és mindenki, aki abban a katedrálisban volt, a zöld tűzben szakad darabokra. (A képen a katedrális belseje a hét istenszoborral eszméletlen perspektívából – az ott középen lent Tywin Lannister holtteste, Charles Dance színészisten alakítása, ő a halott uralkodó és a mellette virrasztó főpap vagy Cersei vagy Jamie? – nem emlékszem, nem találom, javítsatok.)

De mindegy is, mi a sztori, van ráírva egy zene, Ramin Djawadi írta. (Hé, fülessel hallgassátok, ti pernahajderek!) Az a pasi egy zseni. Egy mázlista zseni, mert nemcsak megírhatta, elzongorázhatta, hanem egy irdatlan nagy orgonás-kórusos zenekart is kapott a keze alá, hogy eldirigálja.

Tudom én azt jól, hogy Ramin Djawadi pont háromszor élvezett el, amíg ezt vezényelte. Ha meg bírnám szerezni a teljes partitúrát (nem az online gagyi átiratokat, hanem a teljes zenekari verziót), takkra beikszelném, pontosan mikor volt jó neki. (Mármint nem háromszor 10 perc alatt, hanem háromszor 5 perc alatt – 4:40-ig kb. uniszóló zongora az egész, mit vezényel azon az ember? Max. bead egy avizót a zongoristának, és széttárja a tenyerét nagy alázattal és az arcán azzal a mosollyal, ami Takács tanár úron is szokott lenni, hogy „A szívemet a tenyeremre tettem, és most feléd nyújtom, döntsd el te, mit kezdesz vele!”, de a tekintetében ez ül: „Maestro, prego! Csináljon nekünk itt most művészetet.”) És ha én vezényelném, velem ugyanez történne. Mondom a helyeket:

Itt volt jó neki #1. 5:38 Amikor elkezdi kiütni az orgonistának a tempót, és az orgona megszólal, mint valami gigantikus metronóm – nem erre való az orgona, minden hangja kakofón, mindkét irányba fél hangot hallok benne a főhang mellett, egy kisszekunddal csal az egész lefelé és felfelé, nem értek én semmit a zenéhez, meg se bírom fogalmazni ezt. De mint egy kalapács kiüti: elkezdi és soha abba nem hagyja. Mindenkinek kiüti a magáét, ez a világ legszarabb vicce, amit isten játszott velünk: „Te is megszülettél fiam, na nem baj, mostmá mindegy. Beindítom a te metronómodat is, amíg élsz, ezt a tempót üti – de sosem fogod tudni, meddig.” A tied is ketyeg éppen le, meg az enyém is, komám, mégis: ahelyett, hogy Tennénk, Amit Tennünk Kell, itt ülünk és netezünk.

Itt volt jó neki #2. 9:01-től az a rigoroso: amikor a hegedűsök lettek a náci tisztek (MINDENKI náci tiszt vagy római harcos, és forgat, csak én ülök itthon és gépelek) ők menetelnek a kemény, csikorgó csizmákban: az első motívumot olyan feszesen kellett mutatni nekik, mintha azok a szegény vonósok nem is halcsontban, hanem vas fűzőben üldögélnének ott – aztán 9:10-en rögtön a dolce meg oktávval feljebb a próbákon ki tudja milyen lírai hasonlatokkal kikönyörgött dolcissimo (rég vénemberek lesznek azok a vonósok, de ha eszükbe jut az a poézis, ráncos karjukon még mindig feláll majd a szőr, és könny szökik a szemükbe) – de ott fent soha véget nem ér az ismétlés, leharapták a végét, mert jön ez a dies irae izé, a Nagy Harag Napja, aztán elragad, visz egyre feljebb, egészen addig, ami ott fent van… ítélőszék vagy máris az üstök a nagy tűzzel, micsoda? Valami gigantikus szívás, az biztos. Oda tartunk mind.

Itt volt jó neki #3. Amikor az egész bandát leintette… Ha én volnék Ő, az utolsó másfél ütemet 2/4-ben ütném ki. Nem lehet ezt 4/4-ben kiütni, semmi értelme, hiányzik a záróütem fele – hol van az, tessék mondani, elpárolgott, elnyelte egy féreglyuk, milyen zene ez egyáltalán?! Meg aztán ekkora felmenetben nincs „leintés”. Oximoron az nyelvileg, olyan, mint hogy „jeges tűz” – és fizikailag is lehetetlen, melyik karnagy vezényel FELfelé, aztán inti LE az egészet? Mit csinál utána? Csak áll ott, mint a fasz? Nem leinteni, hanem megfogni kell azt a végét ott, de két kézzel ám, ökölbe, odaszorítani neki és tartani a visszhangon és a beálló csenden át, mint a meszes, mert amék karnagy túl hamar elengedi, annak megy tovább az egész, felcsap az égig, az orgonista anginát kap és az orgonasípok megrepednek. Hát kinek kell az?

Egyszóval jóféle zene ez, meg is van írva, el is van játszva rendesen, abba hiba nincs. Bennem van a hiba, hogy fut közben előttem egy film, az nem ilyen légies, ez az én addikcióm, nem a sport, jövünk rá szusizáskor Mónival másnap a LeRoyban (az üzletvezető engedélyével ingyen fogyasztunk aznap, mégis az összes pincér körbeugrál minket, mintha mi lennénk az orbánviktor, abszurd az egész), ó, ha én csakugyan egy szótagban, öt betűvel le tudnám írni, mi is az én addikcióm! De hát ennek az enyémnek itt még neve sincsen… A film eleje a zongora: egy álom, „most rátaláltam, ez most jó lesz, tudom, érzem” – aztán a rádöbbenés (még ott van egyetlen kósza D 4:04-en egy átgondolt ritenuto után, ott még megbicsaklik az értelem, ugyanez a téma visszajön 6:40-en, na akkor már ne félj, nincs se D, se visszatartás, olyan pontosan teszi oda az a kigyakorolt kéz a C-ket, mintha ő maga lenne a Greenwich Mean Time), de a gyerekhangú sírás már az igazság pillanata, hogy ez csak egy álom, és akármilyen édes, mérgező, nem lesz ebből semmi, sőt: te szerencsétlen barom, te magad kotyvasztottad az édes mérget, azt iszod víz helyett – mióta is…? –, itt démonok vannak, innen menekülni kell! Nekilendülsz, kaszát-kapát eldobsz, rohannál a démonok elől, de a méreg már túl régen hat… Egyre lassulsz, a tagjaid lassan ólommá válnak, nincs se villany, se internet (bizony!), a telód is rég összetört már valamelyik kőmosásban, csak bukdácsolsz ki a kis világodból a semmibe, bozótoson-vízmosáson gurulsz le, sziklákon át zuhansz szakadékokba, sivatag homokjában, mocsár sarában kúszol, a kamerák HD-ben, lassítva vesznek, a mozdulataid epikusak, az orgona hangja már templomi, a sebeid már stigmák, de az utolsó lélegzeteddel még egyszer megfordulsz, hogy lásd, mi üldözött – és a démon te magad voltál. Aztán a kegyes, gyors halál… Na, soha rosszabbat.

Ez is függés, nem vitás, de talán jobb, mint a drog, a pornó vagy a zabálás – vagy miktől szoktak az emberek függeni. De hát kit érdekel? Amíg egy zenét nem hallgattál meg ötvenszer, nem is tudsz róla semmit.

Tetszett? Ha igen, megtennél egy dolgot?

Oszd meg légyszi a barátaiddal, és írd oda nekik is, mi tetszett. Talán Nem is látszik, de nagyon sok meló egy ilyen posztot ilyenre megcsinálnom ingyen, a szabadidőmben, hadd terjedjen, hadd örüljenek neki mások is. köszönöm!