Van ez a Ranton nevű huszonéves youtuber gyerek, aki gamer (hülye videójátékokat elemez a YouTube-on. Boys will be boys – but girls will be women). Na, az életbe nem is néznék ilyen fazonokat, de ennek egy tök más videóját feldobta nekem a YouTube, hát azt megnéztem, és jól tettem, tanulságos volt.

Elmeséli, hogy ő egy Németországban élő kínai család gyereke, és ott tolta a rendes középosztálybeli életet: egyetem, banki meló, ingázás, ilyenek. Aztán nagyon hamar besokallt, és elkezdte törni a fejét, hogy hogyan szálljon ki ebből a mókuskerékből, mert ez nem neki való. Rájött, hogy kiugrik pár évre Kínába, keresi majd a gyökereit, felfuttatja a nyelvtudását. Olyan helyet akart, ahol a fizikumával is tesz valami jót, hát egy adag helyi protekcióval a háta mögött beállt a Shaolin papokhoz tanítványnak: négy évig élt és edzett ugyanabban templomban.

A videója apropója az volt, hogy miután ő hazajött, a BBC forgatott egy dokumentumfilmet ugyanabban a templomban, ahol ő is élt. A gyerek erre meglelkesedett, és csinált egy válaszvideót: „Amit egy igazi shaolin tanítvány a BBC dokuról gondol” címmel. Itt nézhető.

Na ezen a ponton kitört a balhé. Mert az ő megélt verziója meg a BBC bemutatja verzió között szakadéknyi volt a különbség. A BBC egy sztorit mesélt el, mely szerint egy fiatal szerzetes ebben a templomban komoly vizsgára készül: harcból és a szent szövegekből kell vizsgáznia egy bizottság előtt, ha elbassza, hét év (asszem) múlva futhat újra neki. Mutatják, ahogy edz: a gyakorlatok között van egy, amit szinte soha nem tud megcsinálni, valami rudat állít le maga elé a földre, és arra kell felugrania, monkey a póz neve. Na amikor ezt elrontja edzés alatt, a mester nagyon spirituálisan elmagyarázza neki a „mit-hogyan”-t. Látjuk a legényt, amint egy kies ligetben edz (az a bizonyos locus amoenus, csak nem tud ez engem elhagyni), és egy toronyszobában állhatatosan bújja a szent írásokat. Aztán jön a Nagy Vizsga, az öregek bizottsága előtt tökéletesen kivitelezi a monkey-t, ugrálja sorra a szaltókat, és felmondja fejből a memoritert, ahogy kell. A vizsga sikerül, boldogan mosolyog a britek kamerájába, egyszóval szép film, na.

Erre jön Ranton, és azt mondja: ez aztán érdekes egy történet, micsoda szuper film, csak hát… ilyen vizsga nincs és soha nem is volt. Meg jól is néznének ki a templom rangidős vezetői, ha ilyen vizsgákon kéne üldögélniük és azt lesni, hogy ki mekkorát ugrik majomból, mikor egész évben úton vannak, ők fogadják a külföldi delegációkat, a számlákon seftelnek a könyvelővel meg minden. Ismeri amúgy névről, arcról a vizsgázó legényt, világi nagy spanja volt, mindent tud az, nem is kéne vizsgáznia, még ha lenne is ilyen hétéves megmérettetés, de hát ha egyszer nincs. Ő az ott töltött 4 év alatt legalább is ilyen vizsgáról nem hallott, de még olyan emberről se, aki ezt valaha letette.

A majom kapcsán a mester-tanítvány spirituális beszélgetés is aranyos, bár ő nem nagyon látott edzésen effélét – őket leginkább egy nagy husánggal erősen háton somták, ha elrontottak valamit. Utána aztán jobban próbálkoztak, ment is minden, ahogy kell. Lelki élet nem volt, vagy talán csak egy egészen kicsi – de csak később, amikor már lement a verés meg az ordítás („Only beatings and yelling”). És hát jó eszköz az a husáng, működik, nem is panaszként mondja, csak a történeti hűség kedvéért.

Aztán: ő is látta azt a tornyot, amiben az a legény ül és a szent írásokat mormolja. Szép torony az, de abba élő teremtett lélek soha fel nem megy. Le van zárva ugyanis. Meg aztán ők ott a conventben nem is szoktak ilyen írásokat olvasni, az a tanulós papok dolga, a harcosok rendje na, hogy is mondja… nem túl spirituális, talán olvasni se tudnak, inkább a szaltókat ugorják, meg a verekedésben jeleskednek. Az a liget, ahol az egyik edzés volt, amúgy tiltott terület, a lábát oda be nem teheti se turista, se tanítvány. És az az ősi terem, ahol a filmbeli közös gyakorlatozás zajlott – na az egy antik festményes falú múzeum, ott aztán senki nem ugrál szaltókat, azt ugyanis a tornateremben szokták, a büdös, szakadt tatamin.

Na, szóval lerántotta a leplet a turpisságról, és kimondja a SZÓT: it was SCRIPTED, vagyis hát meg volt rendezve ez a BBC doku, nem volt abban egy autentikus elem. Hú, horkan fel az ember, nyom is egy like-ot, jó videó ez! Szóval megindult a YouTube Népe, és nagy haraggal ítélkezni kezdett. Sorjáztak a kommentek, hogy Fucking liars, can’t trust BBC, they are fake. I will never watch them again.

Erre a legény kissé megszeppent, ugyanis a BBC nézettsége meg a YouTube algoritmus miatt ez kis házi videója virális lett, napok alatt tizezrek látták, aztán jött a milliós megtekintés, egyszóval felrobbant alatta a net, ami csak így leírva jó móka, ha éppen benne élsz, nem nagyon tudod felfogni meg a lépést tartani az eseményekkel. Leült hát egy barátjával, hogy egy interjúban tisztázza dolgokat maga körül. Megszeppentem volna én is helyében, kínos az ilyesmi.

Hold your hourses – mondja tehát kissé ijedten –, nehogy már itt kiátkozzátok a BBC-t miattam. Igenis, ez a dokumentumfilm meg volt rendezve – csak izé, szóval nem a BBC, hanem a shaolin papok rendezték meg. Nem baj, ha nincs és soha nem is volt olyan pap, akit ott bemutattak, attól még jó kis történet ez, kell az embereknek egy személyes story, minden reklám erre épít. Persze, hogy nem a lyukas büdös tatamin kell egy szép filmet forgatni, hanem a muzeális festményes teremben meg a kies ligetben, amit amúgy lezárva tartanak. A shaolin papok tudják a leckét: profi marketingesek, úgy csinálják, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Szóval, mondja, ne tessék már itt kiátkozni a papokat, mert értik a dolgukat. Az emberek megnézték a videót, látták, hogy a képzés milyen kemény és mit tudnak a tanítványok, mi itt a gond kérem? Nem is lehet vele vitatkozni – igaza van tulajdonképpen. Én meg hozzáteszem, hogy a BBC stábja oly szabad volt ott abban a demokratikus Kínában, mint a felhők felé húzó vadmadár: ha már oda utaztak az egész enturázzsal meg minden, ott helyben öt perc alatt eldönthették, hogy vagy pofa alapállásba és csinálják, amit a papok mondanak, vagy hazamennek egy perc leforgatott anyag nélkül.

Szóval így esett. De azért ahogy elnéztem a shaolin papok oktatási módszereit, volt, ami megtetszett ott nekem. Amikor hatodszorra se merem megpróbálni az a szaros szaltót a trambulinon (ami a szivacsgödörbe már megy… na úgy kábé, néha kicsit túl is forgom, akkor az orromon landolok a talpam helyett, de azért csak szaltó az, akárhogy is) – na akkor jó lenne nekem is egy ilyen haragos képű shaolin pap a hátam mögött. Rám fogná a husángját, aztán azzal motiválgatna engemet szelíden. Akkor legalább lenne választásom: vagy a trambulinba baszom be a hátam, vagy ő segít be a husánggal. Félreértés ne essék: igen-igen távol áll tőlem a szadomazo téma, nézni se bírom, nemhogy csinálni, de ez itt kérem művészet! Hát ezért irigyeltem én meg ezt a Ranton gyereket – ebből a kínaiak legalább kiverték, amire képes volt.